olyan ez, mintha gyomorba rúgnának, a földre zuhannál, és ott tovább rugdosnának. mintha egy kést döfnének mélyen a szívedbe, és megforgatnák, hogy még jobban fájjon. de a szíved nem áll meg, tovább dobog, és küzd, igaz, a kés miatt már sok kicsit darabban, és minden egyes összehúzódás hatalmas fájdalmakkal járna. aztán, mert ez nem volt elég, kersztül sétálnak az összetört szíveden, de ott maradnak a lábnyomok, és ezer apró égő sebbé változva kínoznak tovább. és már csak zihálva tudsz levegőt venni. a mellkasodon pedig már egy hatalmas lyuk tátong, egy seb, amiről pontosan tudod, hogy sosem fog begyógyulni egészen. a seb széle fáj, és ég, és ömlik belőle a hideg, kék véred, úgy, mint ahogy a szemeidből a kicsi könnycseppek záporoznak, és a szemeidet csípik, és olyanok, mint valami savas, maró, égető nedvesség a könnymirigyeidből távozva. olyan talán, mintha békésen és boldogan, örömmel teli sétálgatnál a rózsaszínű mesevilágodban, egy színes, virág illatú szappanbuborék közepén, és minden negatív előjel nélkül a tündérek, kisangyalok és pillangók közül előjönne valaki, egy sötét, démoni alak, és a hátadba állítana egy kést, és ezzel egyidejűleg eldurrana a buborék, és zuhanni kezdenél. nem tudod, milyen mélyre, csak esel és esel, és zuhansz. és akkor hirtelen vége. és csend van, és hideg, és sötétség, és még mindig élsz. és most már a hátadon is ott az égő seb, ami ugyanúgy fáj, mint az, ami a mellkasodon van. megsérültél a zuhanás miatt, így az erőtlen szíved elvesztette pár letört darabját, és védetlenül küzd tovább az életért, és fájdalmasan kalapál. és hiába, és ezt te is tudod. nem, nem őrültél meg egészen, csak az, amire vágytál, amit annyira szerettél volna megkapni, nem más, mint fantázia, mint egy tündérmese egy részlete. igen, gondolhattad volna, túl szép volt, túl tökéletes, ahhoz, hogy igaz legyen, hogy ne csak egy távoli, elérhetetlen álomkép. és mégis, úgy küzdesz ezért a homályos tündérmeséért, mint egy partra vetett hal az oxigénért, mert tudja, hogy csak azzal maradhat életben. úgy érzed, hogy átvertek, becsaptak, megöltek, bántottak, és tudod, hogy ez még sokáig így lesz... és nincs kiút. nem látod. olyan, akárcsak egy rémálom. fel akarsz ébredni. de nem tudsz, mert hiába akarod elhitetni magaddal, hogy csak álmodsz, és csak egy rossz álom az egész, pontosan tudod, hogy ez a kegyetlen valóság, és nem tudsz mást tenni, mint továbbra is a csodára várni és az ébredést próbálgatni, de nem megy, és még mindig reméled, hogy csak álmodsz. azt akarod, hogy felébredj, és minden olyan legyen, mint volt, mielőtt álomba zuhantál... mikor úgy tűnt, minden rendben... én... fel akarok ébredni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.