...már hozzászoktam... már nem lep meg... már nem idegesít... és már nem remélek... ...csak fáj... csak nem értem... csak várok... de nem lesz jobb...

a szörnyecske lelépett. már november végén. de most már biztos, hogy elment. vissza sem nézett azóta... és nem is jön vissza, amíg Ő itt van. és ha vissza is akarna jönni, nincs helye. de nem akarom hogy visszajöjjön. nem hiányzik. Ő viszont hiányozna... nagyon. de nem engedem el.…

hiányzik. nagyon. és mégjobban. és RÁ gondolok. megállás nélkül. csak Ő kell. csak ŐT akarom. most. és mindig. szeretem. jobban, mint gondolná. ha nincs velem, hiányérzetem van. érthetetlen. amint elengedte a kezem és bezártam a kaput, valami megváltozik. a boldogság VELE megy.…